Tegnap délután/este grill partyra voltam hivatalos, még odalent Spangereidben. Gyorsan szertefoszlani látszott az örökké halat evő norvégok mítosza, mikor kiderült, hogy én egyedüliként vittem halat vacsorára. Kicsit furán néztek rám, de persze profin elkészítették nekem - azért értenek hozzá, összehasonlíthatatlanul több halat meg vízibiszbaszt esznek, mint mi, magyarok.

 Korábban már hallottam másoktól, és ez alkalommal is megerősítették a helyiek, hogy mára alig maradt egy-két norvég tengerész, halászok is inkább csak északon: mindenkit felszippantott az olajipar. Norvég kolléganőm mesélte, hogy az ő nagyapja még halász volt, az apja örökölte a halászhajóját, de nem érdekelte a dolog, amúgy is tengeribeteg volt és eladta. És hát ez egy olyan környék, amerre a legendák szerint valamikor maga Ragnar Lothbrok is mászkált. Sic transit gloria mundi, ennyit a viking dinasztiákról (avagy a lovasíjászatról, ha úgy tetszik).

 Próbáltam még kicsit beszélgetni a helyiekkel, de mivel eleve az itteni főnököm rendezte a bulit, nem kellett sokat várni, hogy gyorsan a tetoválásra terelődjön a téma. Az egyik jókedélyű srác beavatott, hogy már régóta szeretne tetkót, de nem teljesen biztos benne, hogy mit. Mindig változik az elképzelése. Szeretne valami vikingeset, persze, régebben Thor meg Odin járt a fejében, de aztán megtért és keresztény lett, ezért most kicsit tanácstalan. Mondom neki, voltak keresztény vikingek is. Ezen elmerengett kicsit, és aztán úgy tűnt, szinte büszkén mondja: azok voltak a legnagyobb rohadékok.